| Kegyelem néktek,és békesség az Istentől, a mi Atyánktól, és az Ur Jézus Krisztustól!
A Szentírásban használt értelemben a hitet két meghatározó tulajdonság jellemzi. Az első az, hogy a bibliai értelemben vett hit mindig közvetlenül Isten Igéjéből származik, a második pedig az, hogy mindig közvetlenül Isten Igéjéhez kötődik.
A hit azon viszonylag kevés szavak egyike, amelyeket a Biblia definiál is. Ezt a meghatározást a Zsidókhoz írt levél 11, 1-ben találjuk:
A hit pedig a remélt dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőzőgés.
Tehát mit állít itt ez a vers? Azt állítja, hogy amit látunk abban nem kell hinnünk. Hinnünk a láthatatlanban kell.
Amikor azt mondjuk; hiszem, ha látom, akkor tudnunk kell ezt a tanítást.
A hit nem azonos a reménnyel, pedig mi emberek azt is szoktuk mondani, hogy a remény hal meg utoljára.
A hit két fő vonásban tér el a reménytől. Az egyik az, hogy a remény a jövőre vonatkozik, a hit viszont a jelenben nyer bizonyítást. A reményvárakozó magatartás a még csak a jövőben létező dolgokkal kapcsolatban, a hit azonban egy belső lényeg, egy bennünk lévő valóságos és határozott bizonyosság arról, hogy már itt és most birtokoljuk az isteni javakat.
A másik fő különbség a hit és a remény között az, hogy a remény elsősorban az elme területén van jelen, míg a hit elsősorban a szív birodalmában. Szemléletesen ábrázolja ezt Pál apostol a Thesszalomkaiakhoz írt 1. levél 5, 8-ban, a keresztény harcos számára szükséges igei fegyverzet részeinek leírásakor:
Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.
Figyeljük meg, hogy a hit a szeretettel együtt a mellkasi tájon, azaz a szív környékén található, míg a remény, mint egy sisak, a fejjel (vagyis az elme helyével) kapcsolatos. A reménység tehát elsősorban várakozó, elváró értelmi viszonyulás a jövőt illetően, a hit viszont főként a szívnek azt az állapotát jelenti, amely itt és most létrehoz valamit a bensőnkben; valamit, ami olyan valóságos, hogy a legérzékletesebben a „lényeg" szóval írható le.
A Rómaiakhoz írt levél 10, 10-ben a hit gyakorlása megint csak közvetlenül a szívhez kötődik, mert Pál ezt mondja:
.. szívvel hiszünk az igazságra (vagy pontosabban: az igazságban).
Sok ember tesz hitvallást Jézus Krisztusról és a Bibliáról, de hitük csak az elme birodalmában van, vagyis nem egyéb, mint bizonyos tényeknek és tanításoknak az intellektuális elfogadása. Ez azonban nem az igei értelemben vett hit, s nem is hoz létre semmilyen lényegi változást azoknak az életében, akik ezt a hitet vallják.
A szívbeli hit ezzel szemben mindig határozott változást eredményez, konkrét megtapasztalást hoz létre azokban, akik ilyen hitet mondhatnak a magukénak. Ha a szívhez kapcsoljuk, akkor a „hinni" ige mozgást jelentő igévé válik. Ezért mondja Pál: „. .szívvel hiszünk az igazság-ra". Nem egyszerűen az „igazságban", hanem az „igazságra" vagy az „igazságba". Lehet ésszel hinni az igazságban, egyszerűen, mint elvont elméletben vagy eszmében, de teljesen más dolog szívvel hinni az igazságba, vagyis olyan hittel, amely megváltoztatja a szokásainkat, a jellemünket, az egész életünket. Ezt kérem minden imádságom alkalmával az én Uramtól a Jézus Krisztustól, és az Ő Szentséges Atyjától, hogy ez bennetek létre jöhessen.
Áldjon meg benneteket a jó Isten az Atya, a Fiú, és a Szentlélek által Ámen
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
