Tiszta Lelkű Emberek Egyháza
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Minden
Indulás: 2004-07-14
     
Imádkozz velünk

 

Kedves keresztények.

Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istentől, és a mi Urunktól a Jézus Krisztustól. 

Tudnotok kell, hogy az emberi szellemet három dolog teszi képessé arra, hogy Isten természetéhez három különböző módon kapcsolódjon.

 Ez az ember számára három imádási módot tesz lehetővé.

Ezek a következők: Hálaadás. Dicsőités, és az Imádás.

Hálaadásunkkal Istennek a jóságát ismerjük el, elismerjük azt, hogy életünk során mennyi jót tett, és tesz értünk a mi mennyei Atyánk.

A Dicsőitéssel Istennek a nagyságát ismerjük el, ez a mi megfelelő válaszuk az Ő csodálatot keltő Fenségére.

Az Imádással pedig Istennek a Szentségét ismerjü el.

Nem tudom tudjátok-e hogyan lehet Istennek tetsző módon imádkozni.

Engedjétek meg nekem, hogy segítselek ebben benneteket.

Először is lehajtjátok a fejeteket,vagy meghajtjátok a felső testeteket,ilyenkor a kezetek záruljon imára.

Ha Hálát szeretnétek adni a Teremtőtöknek, akkor a kezeteket nyújtsátok előre, és a tenyeretek legyen felfelé fordítva.

A leborulással, és a letérdepeléssel tudtok a legjobban hódolni Isten előtt.

Isten az alázatos szívüeket szerti,ezért ha imádod Őt midig alázd meg magadat.

Egyházunk hívei közös imádságot végeznek minden hétfőn-szerdán-pénteken, és vasárnap 18 órai kedettel.

Az imádságot mindenki a saját otthonában végzi el, három égő fehér gyertya előtt,amelyek háromszög alakban vannak felállítva.

Imákat itt is találsz, de az a legjobb, ha a saját szavaiddal Dicsőited az Istent.

Kérlek jőjj és imádkozz velünk ezeken a napokon.

Áldjon meg beneteket az Atya, a Fiú, és a Szentszellem által a Jó Isten

                                    Ámen

     

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA